Kevés olyan együttes létezik a világon, akik olyan sikerekkel büszkélkedhetnek, mint a Coldplay. Persze túlzásokba ne essünk, természetesen vannak sikeresebb és nagyobb történelemmel büszkélkedő zenekarok is, de tény, hogy a Coldplay eddigi összes albuma telitalálat volt. Nincs ez másképp most sem, hiszen a 2011. októberében kiadott ötödik stúdióalbum, a Mylo Xyloto címet viselő nagylemez is rendkívül népszerűvé vált az elmúlt hónapokban.
A Coldplay úgy látszik jól döntött, amikor a Viva La Vida hangzását és ötleteit továbbvitte és új dolgokkal megfűszerezve elkészítették ezt a remek albumot. Talán nem is ismerek olyan embert, aki ne kedvelne legalább egy dalt a brit bandától. Az elmúlt időszakban például már szinte a csapból is a Paradise c. sláger szólt. Kétségtelen hogy ez a dal az új album eddigi legnagyobb dobása. Január 23-án megérkezett a Mylo Xyloto harmadik kislemeze, a Charlie Brown c. felvétel. A decemberi brit X Factor döntőben nyújtott vendégszereplés óta az egyik kedvenc dalom az albumról. Egyszerűen megunhatatlan. A mai napon debütálhatott az új single zenei videója, melyet ugyanaz Mat Whitecross rendezett, aki a Paradise és az Every Teadrop Is A Waterfall című dalok klipjét is. De az ő nevéhez fűződik az együttes legelső klipjének, az 1999-es Bigger Stronger c. dal videójának elkészítése is. A videóban ismételten az albumborítón és a koncerteken uralkodó, kissé pszichedelikus színvilág dominál. A hat Brit és hét Grammy-díjjal rendelkező Coldplay ismét nagy esélyesként indul az idei Grammy gálán, hiszen a ötödik albumuk három jelölést is kapott.