Ed Sheeran szinte a semmiből bukkant fel a tavalyi esztendőben, és rövid idő alatt lett Európa egyik legnépszerűbb új előadója. The A Team című slágere elsőszámú kedvenccé vált a zenekedvelő körében, és számtalan feldolgozás született is belőle, ami csak tovább népszerűsítette a dalt. De a tavaly szeptemberben kiadott + címet viselő debütáló albumának többi kislemeze is sikeresen szerepelt mind a toplistákon, mind a rádiós lejátszási listákon. Legutóbb Drunk c. dala jelenhetett meg február 19-én. Illetve két nappal ezelőtt, Ed Sheeran albumának ötödik single-je is megérkezett Small Bump címen.
A május 11-én kiadott felvétel szövegét és zenéjét is a fiatal brit előadó írta. De ez összes dalára igaz, úgyhogy a szó szoros értelmében egy előadóművészről beszélhetünk. Mostanság már egyre kevesebb az ilyen hiteles zenész, aki dalait és azok zenéjét is nagy többségben saját maga írja. Ed Sheeran talán épp ezzel a hitelességgel és természetességgel lopta be magát megannyi zenekedvelő szívébe. Már az újdonság zenei videója is elkészült, ami a kislemezt megelőzően, azaz május 10-én került bemutatásra a zenész hivatalos You Tube oldalán.