Emlékszünk még arra a gyönyörű és kellemes hangú fiatal ausztrál lányra, aki 2008-ban lenyűgözte a világot Sweet About Me című dalával? Gabriella Cilmi hosszabb csend után visszatért és bemutatta legújabb dalát és klipjét. Eddigi legnagyobb slágere a Sweet About Me volt, de On a Mission című slágerét is sokan szerették.Eddig két albuma jelenhetett meg. Az első Lessons To Be Learned címen 2008-ban, majd két évvel később következett a második album Ten címen.
Két esztendő után hamarosan új stúdióalbummal jelentkezik Gabriella Cilmi. A tehetséges énekesnő tavaly októberben kezdett el dolgozni harmadik nagylemezén. Úgy néz ki az új korong egészen más lesz majd mint a Ten címet viselő elődje. Január 20-án meg is jelent az első kislemez, a Vicious Love c. dal. A kellemes dal mellé már videoklip is készült, ami a felvétellel egy időben debütálhatott a You Tube-on. A zenei videó készítése Sam Wrench nevéhez fűződik. Mindenképpen érdemes meghallgatni ezt a remek és könnyed felvételt!