Március 18-án végre megjelenhetett Nicole Scherzinger debütáló szólóalbuma. A stúdióalbum hat éven át tartó munka után készülhetett el. Ahogyan azt várni is lehetett, az elsőként felmerülő Her Name Is Nicole cím is megváltozott. Így az album végül Killer Love címen kerülhetett a boltokba.
Az első kislemez a már sokunk által ismert, Poison c. felvétel volt. Ezt a jóval népszerűbb, március 10-én kiadott a single, a Don't Hold Your Breath követte. Június 5-én pedig megérkezhet a harmadik is, Right There címmel. A dal érdekessége, hogy két változat is készült belőle. Az egyikben Nicole egyedül, míg a másik verzióban a közismert rapper, 50 Cent közreműködésével adja elő a dalt. Az utóbbi változat a tengerentúlon is megjelenő stúdióalbum, első kislemezeként jelenik majd meg. A dal egyébként egy angliai rádióban csendülhetett fel először április 1-én.
Nicole és csapat úgy döntött, hogy a kétféle formában kiadott dal mellé, két videoklipet készít. Így az éjszaka folyamán Nicole Scherzinger, dupla klippremierrel lepte meg rajongóit. Szemmel látható, hogy ezúttal nagyobb hangsúly helyeződött a koreográfiára, amit Nicole és táncosai mutatnak be nekünk. Férfinézők előnyben, hiszen az első klipben csak hölgyek szerepelnek.
A kritikusok szerint Nicole dalai egyáltalán nem egyediek, és számos esetben a kortárs előadók dalaira hasonlítanak. Sokak szerint így volt ez például a Poison c. felvételnél is, amiről többeknek Britney Spears juthatott eszébe. Mindenki azt gondol, amit akar, de a Right There c. számról nekem rögtön Rihanna neve ugrott be…