Lady Gaga visszatért! Napjaink legismertebb popdívája a tavasz folyamán kiadja második stúdióalbumát, amely a tervek szerint május 23-án fog majd megjelenni Born This Way címen. Ugyanezen a néven debütált ma az új album első kislemeze.
Hivatalosan a mai napon került bemutatásra az új Lady Gaga dal, amely valószínűleg rövid időn belül sláger lesz, ugyanúgy mint elődjei. Az új felvétel ma került először lejátszásra egy brit rádióműsorban, ma került fel Lady Gaga hivatalos You Tube oldalára, valamint mától digitális formában le is tölthető. A Born This Way című dalt maga Stefani Germanotta, azaz Gaga írta. Első hallgatásra nem volt valami nagy durranás, de aztán valahogy mégis élvezhetőbbé vált, legalábbis számomra. Mondjuk az elején voltak olyan pillantok, amikor simán elhittem volna, hogy ez Kelly Rowland és David Guetta, When Love Takes Over c. slágerének feldolgozása.
Szerintem azért sokaknak tetszeni fog. Kíváncsian várjuk a zenei videót is. Vajon Gaga ezúttal hogyan fogja sokkolni a közönséget? A klipet január végén forgatták New Yorkban, Jonas Akerlund vezetésével. Várhatóan hamarosan a klippremierre is sor kerül, de addig is itt van a dal! Barátkozzatok vele!