Az idei zenei reménységekről szóló rovatom kicsit hézagosra sikerült. De ne bánkódjunk ezen, hiszen többnyire annyi újdonság jelent meg a közelmúltban, ami mindig háttérbe szorította fiatal tehetségeinket. Így most március elején zárom a rovatot, mégpedig Willow Smith bemutatásával.
De várjunk csak! Mit is keres itt egy már ismert és népszerű előadó? Emlékezzetek csak vissza, tavaly a rovat keretei között az akkor már népszerű Justin Biebert is bemutattam, aki azóta meghódította a világot. Szóval biztos vagyok benne, hogy akadnak még olyanok, akiknek újdonságként cseng a Willow Smith név.
Az ismert színész és énekes, Will Smith lányáról van szó, aki mindössze 10 éves. Érezhető hogy apuka fiát (Jaden Smith) és lányát is már most a korai gyermekkorban próbálja terelgetni. Így nem meglepő hogy a fiatal lány már a színészet és a zene területén is kipróbálta magát. Willow-t már láthattuk a Legenda vagyok c. filmben is, és tavaly zenei karrierje is elkezdődött, miután Jay-Z kiadójánál állapodott meg. Első albumának megjelenésére még várni kell, azonban tavaly bombaként robbant Willow, Whip My Hair című slágere, ami az amerikai Billboard 100-as lista 11. helyéig küzdötte magát. Ilyen fiatalon azért ez nem rossz! Főleg úgy hogy a szintén meghatározó brit top 40-es listán pedig egy második hellyel debütált a felvétel.
Az R&B és hip-hop elemekből felépülő dal októberben indult hódító útjára. Azóta világszerte ismertté vált és sokak kedvence lett. A dal zenei videóját pedig már több mint 40 millióan látták a You Tube oldalán. Korábban is írhattam volna már az ifjú tehetségről, azonban szerintem igazán ebben az évben fog eldőlni, hallunk-e még róla a jövőben is, avagy ez csak egy rövidke tündöklés a pop világában. Ezért vele zárom a rovatot, hiszen Willow Smith számára minden adott hogy 2011-ben igazi sztár váljon belőle. Aki pedig kíváncsi legújabb dalára és klipjére, az tekintse meg a hamarosan elkészülő következő blogbejegyzést! :)