Jó pár éve már annak, amikor Nelly Furtado zenéje fénykorát élte. 2000-es és 2003-as albumainak sikerét az ezt követő korong jócskán felülmúlta. 2006-os Loose című nagylemeze elképesztően sikeres volt, az album nyolc kislemezdala közül pedig majdnem mind slágerré vált. A Promiscuous, Maneater, Say It Right, vagy az All Good Things c. dalok szerintem sokak számára ismerősek. Nem véletlen műve a hat évvel ezelőtti siker, hiszen remek, fülbemászó felvételekről volt szó. 2009-ben a Mi Plan című nagylemez már nem volt ilyen sikeres és mindössze csak három single került megjelentetésre. Érdekes hogy Nelly Furtado mindig háromévente ad ki új albumot. Nem halmoz el minket zenével, érezhetően odafigyel a készülő dalokra és a három évhez is makacsul tartja magát. Ezúttal sincs ez másképp, ugyanis a kanadai énekesnő ötödik albuma idén jelenik majd meg, három évvel az előző album után. Ezúttal viszont nem vagyunk annyira megelégedve, már ami az eddig bemutatott dalokat illeti.
Nelly Furtado hat év elteltével ad ki angol nyelvű albumot, ami persze szép és jó. AThe Spirit Indestructible címet viselő korong eredetileg már júniusban piacra került volna, ám az énekesnő úgy döntött szeptember 14-re tolja a premier napját. Az előzetes beszámolók alapján a nagylemez stílusban és hangzásban sokban hasonlít majd az énekesnő 2000-res debütáló albumához (Whoa Nelly!). Az első kislemez a Big Hoops (Bigger The Better) címen érkezett meg áprilisban. Mondjuk azt hogy vegyes fogadtatásban részesült, ami érthető is. Bár lehet hogy csak szokatlan a stílus számunkra, de nem hiszem. A második single augusztus 3-án jeleneik meg. Ez lesz az album címadó dala a Spirit Indestructible. Nos az előző felvételtől valószínűleg jobb és hallgathatóbb felvétel lett, de nekem valami még mindig hiányzik. Valahogy nem érezni az átütő erőt a dalokban. Valahogy nincs összhangban a fülemmel a dallam. Nekem az egész felvétel egy zenei csapongásnak, összevisszaságnak tűnik. Persze lehet én hallok rosszul de Nelly Furtado tud ennél jóval többet is. A hivatalos videoklip tegnap debütálhatott. Furcsa kettősség jellemzi, akár a dalt. Kíváncsi vagyok milyen eredményeket fog produkálni a dal és a klip kettőse. Lehet hogy egy hónap múlva abszolút hülyének érzem majd magam a leírtak miatt.