Nem is gondolná az ember, hogy a Kings of Leon nevű amerikai rockbanda már 2003 óta aktív résztvevője a zenei életnek. Kevesen tudják ezt, pedig az együttes már négy stúdióalbumon van túl a debütálás éve óta.
A többség főleg a tavalyi évben ismerhette meg őket világszerte, mégpedig nagysikerű Sex on Fire és Use Somebody című slágereik kapcsán. Persze természetesen vannak azért olyan zenekedvelők is szép számmal, akik már korábban favorizálták a banda munkásságát. A Kings of Leon tagjai, a tavalyi nagy slágerek után most ismét megkísérelik meghódítani rajongóikat. Mégpedig legújabb, október közepén megjelenő lemezükkel, a Come Around Sundown című albummal. Az első kislemez, az album előfutára már meg is jelent Radioactive címen. Az újdonság mellé pedig a közelmúltban megérkezett a dal zenei videója is.