Elkészült Alexandra Burke harmadik zenei videója. A brit X Factor 2008-as győztese ezúttal az All Night Long című dalhoz forgatott videóklipet. A dal elkészítésében pedig nem más, mint Pitbull segédkezett.
Az All Night Long című felvétel, Alexandra Burke debütáló, Overcome c. albumának negyedik kislemeze. Az album február 10. óta már nálunk is kapható. Viszont ezen csupán az All Night Long eredeti változatát találjuk. A miami rapper, Pitbull közreműködésével készült verzió csupán az Amerikában megjelenő albumon szerepel majd.
Az új dal egyébként a Bad Boys után, Alexandra második Európában kiadott kislemezeként fog megjelenni május 17-én. A klip premierére ma kerülhetett sor. A zenei videót április közepén forgatták Angliában egy medence mellett, ahol természetesen Pitbull is feltűnik. A házibuli hangulatát megragadó videóban Alexandra egy igen merész öltözékben szerepel. Szinte kissé már Lady Gagához hasonlít.
A legtöbb helyen azt olvashatjuk, hogy Alexandra Burke a 2008-as X Factorban tűnt fel. Azonban arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a fiatal tehetség már 2005-ben is elindult a népszerű showban. Akkor viszont, sokak megdöbbenésére, még a hetes döntőbe sem sikerült bekerülnie.
A zsűri túl fiatalnak tartotta az akkor mindössze 16 éves lányt. Alexandra nem adta fel. Szorgosan gyakorolta az éneklést és folyamatosan képezte magát, azért, hogy végül ismét a szigorú zsűri elé álljon. Már a válogatón ámulatba ejtette Simon Cowelléket, és szinte egyenes úton jutott el a végső döntőig. Már a műsor második szakaszában borítékolható volt Alexandra sikere, azonban a döntőben még rátett egy lapáttal. A Beyoncéval előadott közös duettje és az örökzöld Hallelujah eléneklése után megkérdőjelezhetetlenné vált végső győzelme.
A Hallelujah után, Bad Boys című dala meghozta a várva várt sikert a nemzetközi piacon is. Itthon is számtalan rajongóra tett szert a manapság is gyakran felcsendülő felvétellel. Harmadik kislemeze a kevésbé sikeres Broken Heels után pedig újra a csúcsra érhet az All Night Long c. számmal.