Mivel ismételten pangás van az új dolgok kapcsán, gondoltam ismételten elindítok egy rovatot. Most napjaink legnépszerűbb dalait, illetve a közelmúlt legismertebb slágereit mutatom be egy kicsit másképp! Gondolva itt akár a teljesen meghökkentő és zseniális amatőr feldolgozásokra, vagy a sztárénekesek élő és egyéni előadásaira. Ugyanis az is sokszor előfordul, hogy kedvenc énekesünk a színpadon, egy teljesen új formában adja elő kedvenc nótánkat. Vagy akár az is megeshet, hogy népszerű előadók adják elő, más népszerű előadók dalait. Szóval igen vegyes a paletta, de ez így van rendjén!
Remélem a friss zenei csemegék mellett, ezeket a bejegyzéseket is örömmel tekintitek meg! Elsőként a jelen egyik legnagyobb tinisztárjának dalát, Justin Bieber Baby c. számát mutatom meg egy kicsit szokatlan köntösben. Mégpedig, egy amatőr amerikai családi együttes, ún. Cimorelli acapella feldolgozásában. Még van mit csiszolni a hangokon, de igazából úgy mindenen. Viszont dicséretes a zene nélküli éneklés, és engem felvidított a produkció. Mellé pedig csatolom az ismert dal egy másik előadását, amit egy fiatalokból álló, Legaci nevű formáció énekel el! Ugye hogy nem rossz?