K'naan abszolút sikeres zenésznek mondhatja magát, hiszen a 2010-es Futball Világbajnokság egyik hivatalos dalával világszintű népszerűségre tett szert. A Wavin' Flag című sláger az egész földkerekséget meghódította és már a labdarúgó-világbajnokság előtt elképesztően népszerű volt. Ezt követően pedig még inkább az lett!
Talán ez volt a szomáliai születésű kanadai énekes karrierének csúcsa, hiszen egy ekkora világsikert már nehéz felülmúlni. K'naan 2004-ben adta ki első albumát, de a 2010-es sikerig nem igazán ért el említésre méltó eredményeket. Persze a saját műfajában és országában elismert és közkedvelt volt korábban is, de tény, hogy a világ csak két évvel ezelőtt figyelt fel a már négy stúdiólemezzel is büszkélkedő előadóra.
Az énekes ebben az évben jelenteti majd meg ötödik nagylemezét, Country, God or the Girl címen. Ennek előfutáraként pedig január 31-én megjelentette első középlemezét, More Beautiful Than Silence címen. Január 24-én látott napvilágot a középlemezen szereplő Is Anybody Out There? című felvétel, melyet a kanadai K'naan, a szintén Kanadában élő Nelly Furtadóval készített el. A portugál származású énekesnőt azt hiszem senkinek sem kell bemutatni, 2000-ben megjelent első nagylemeze óta számtalan slágerrel és fülbemászó dallal örvendeztetett meg minket. Közös daluk egy igazán remek és kellemes felvételnek mondható, és biztosan a toplistákon is hamarosan találkozunk vele. Ma mutatták be a dal hivatalos zenei videóját, melyet a két előadó februárban készített el Toronto városában, Chris Robinson rendezésével. A Nelly Furtado rajongóknak pedig biztosan jó hír, hogy már készül az énekesnő ötödik nagylemeze, ami várhatóan 2012-ben jelenhet meg.