Legutóbbi bejegyzésemhez hasonlóan, ma ismét egy feltörekvő, Angliában manapság nagy népszerűségnek örvendő, fiatal énekesnőt mutatok be. Mégpedig az idei Brit Awardson is díjazott Ellie Gouldingot.
Elena Jane Goulding 1986 december 30-án született Herefordban. Még éppen időben, 15 évesen tanult meg gitározni, és ekkor kezdte le írni első dalait is. Az egyetemen drámát tanult, de közben figyelme egyre inkább a zenére összpontosult. Két esztendő után, ott is hagyta iskoláját, és Londonba költözött. 2009-ben pedig beindította zenei karrierét, és leszerződött a Polydor Records-hoz.
Első kislemeze Under the Sheets címen jelent meg, ami nem hozott átütő sikert. Ugyanis a tavaly novemberben megjelent kislemez dala, csupán az 59. helyig jutott a brit toplistán. Ezután következett a jóval sikeresebb második kislemez, a Starry Eyed, ami február végén debütált. Klipje már korábban elkészült. Az új felvétel szépen nyitott a toplistán, ugyanis rögtön egy negyedik helyet sikerült elérnie a múlt héten. Első stúdió albuma március 1-én vált közkinccsé.
Kíváncsian várom, Ellie Goulding mennyire lesz maradandó csillaga a brit valamint az európai popzenének. Véleményem szerint legújabb dala sem akkora siker, és hangjában sincs semmi extra. De egy kicsit bízzunk benne, és hallgassuk meg a Starry Eyed c. dalt!
Akinek tetszik és akit érdekel, itt meghallgathat egy talán jobb, hivatalos remixet is a dalból: katt!