Megérkezett az utóbbi hetek talán legjobban várt zenei videója. Nem csak azért mert mind a Coldplay, mind Rihanna nagy népszerűségnek örvend, és napjaink egyik legismertebb előadói közé tartoznak. Hanem azért is, mert kíváncsian vártuk hogy ez a két stílusában merően különböző zenei ikon mihez kezd majd egymással. Erre első ízben a dal megjelenésekor kaphattunk választ. A Princess Of China c. felvétel február 14-én került bemutatásra a világhálón, ezt követően pedig már a világ számos rádiójában felkerült a lejátszási listákra. Hivatalos single-ként pedig csak a mai napon, június 4-én jelenhetett meg a Mylo Xyloto címet viselő, Coldplay ötödik albumának negyedik kislemezeként.
Elsőre kitűnően vizsgázott a dal, hiszen hamar népszerű lett a zenehallgatók körében. Nyilvánvaló hogy Chris Martin és csapata jól választott női énekest, hiszen egy rendkívül aktív és közkedvelt előadót ismerhettünk meg Rihanna személyében. Persze éppen ezért rosszul is elsülhetett volna a dolog, de nem így lett. A felvétel jót tett a nagylemeznek az bizonyos. Kereskedelmileg biztos, hiszen a barbadosi énekesnő nevével fémjelzett sláger szinte egyenlő a sikerrel. Az elmúlt hetekben már fellelhető volt az interneten egy videó, amit a Coldplay a koncertekhez vett fel Rihannával, hiszen az énekesnő természetesen nem koncertezik a bandával. Ez a klip pedig éppen a hiányzó űr kitöltésére szolgált. Tegnap pedig végre a hivatalos zenei videó is megérkezett, melyet Adria Petty rendezett. A március végén készített klip képi világa teljesen passzol a dal stílusához és címéhez. Rihanna is tűrhetően néz ki a videóban és bár meglepő, egyáltalán nem lóg ki jelenlétével a Coldplay misztikumból.