Most már biztosan kijelenthető hogy a One Direction napjaink egyik legsikeresebb fiúbandájává nőtte ki magát. Ehhez pedig nem is kellett sok idő, hiszen elég volt mindössze egy esztendő, ahhoz hogy a világ megismerje a brit X Factorban alakult együttest. Az öt fiatal srác szinte a kezdetektől a lányok első számú kedvenceként van jelen a zeneiparban. Első lemezükről eddig három dal vált közkinccsé. Legutóbb a One Thing címet viselő dal.
A fiúk debütáló albumának harmadik kislemeze január 13-án jelenhetett meg. A One Thing című felvételt a What Makes You Beautiful és a Gotta Be You című slágerek előzték meg. A fiúk már az újdonság mellé készített zenei videót is elkészítették, ami a kislemezzel egy napon került bemutatásra. A vidám klipújdonság november végén készülhetett el Londonban. Az együttes Up All Night című albuma hamarosan itthon is megjelenik majd. A srácok pedig tovább népszerűsítik magukat ugyanis a múlt hónapban indultak el első tiurnéjukra.