Azért van élet az X Factor után is. Még abban az esetben is, ha nem sikerült a győzelem. Ennek ékes bizonyítékul szolgál a brit JLS nevű fiúbanda. A 2008-as széria második helyezése után szinte szünet nélkül dolgoznak. Egymást követve jelennek meg új dalaik és klipjeik. Jelenleg már harmadik nagylemezükön dolgoznak.
A négytagú banda az X Factor után adta ki első, JLS címet viselő lemezét, amely egészen sikeres volt. Ezt követően tavaly novemberben készült el az Outta This World c. második stúdióalbumuk, melytől olyan slágerek váltak ismertté, mint a The Club Is Alive, a Love You More, vagy az Eyes Wide Shut.
A fiúk márciusban jelentették be, hogy máris új albumon dolgoznak, melynek legelső kislemezdala és videoklipje már meg is érkezett. A She Makes Me Wanna című újdonság július 24-én jelenik meg hivatalosan. A dalban közreműködik a manapság igen felkapott fiatal énekesnő, Dev, a producer pedig RedOne volt.