Egyre népszerűbb Angliában a Marina and the Diamonds nevű formáció. Ezért gondoltam, ideje itthon is megismerni őket. A tavaly feltűnt együttes walesi énekesnője, Marina görög származású. Különleges hangszínnel rendelkezik, amire már iskolás éveiben is felfigyeltek. 18 évesen került Londonba, majd ezt követve, egy speciális zenei iskolában folytatta tanulmányait.
A csapat debütáló albuma három nappal ezelőtt jelent meg a szigetországban, The Family Jewel címen, melyről a következőt nyilatkozta a fiatal előadó:
„A lemezanyagot leginkább az üzletiesség csábítása, a modern társadalmi értékek, a család és a női szexualitás témái inspirálták… Az összes dalt a maguk zűrös és zavaros módján én magam producereltem, a reményem pedig az, hogy a hallgatók egy afféle önmaguk megkérdőjelezésére csábító történetként élvezik és fogyasztják majd” – nyilatkozta Marina.
Hollywood c. kislemezük pedig a hónap elején került az eladási listákra. Ezt a felvételt hoztam el ma Nektek.